2005-től nem kapható képcsöves Sharp tévé Európában
A Sharp az iparban elsőként döntött úgy, hogy jövő márciustól nem kínál katódcsöves készülékeket az európai piacon, hanem a síkpaneles modellekre fókuszál - olvasható a Magyar Rádió honlapján.
A japán elektronikai cég német leányvállalatának elnöke, Helmut Engel a hannoveri CeBIT kiállítás előestéjén elmondta, cégük az után döntött úgy, hogy az eredetileg tervezettnél két évvel korábban megteszi ezt a lépést, hogy tavaly a folyadékkristályos képernyőjű televíziókból többet adott el, mint a katódcsöves hagyományos készülékekből.
A CeBIT, a világ legnagyobb hi-tech vására csütörtökön nyit, és jövő szerdáig várja a látogatókat Hannoverben, ahol félmillió látogatóra számítanak.(MR)


