Tegnapig több mint 162 ezer jelentkezési lap érkezett be az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához - írja a Népszabadság. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 160 ezerhez képest nőtt az egyetemre és főiskolára jelentkezők száma, de a 2002-es rekordot, a 165 ezret nem érte el.
Bár a jelentkezések postára adásának határideje március 1-jén éjfélkor lejárt, a postai kézbesítés átmeneti problémái miatt az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda csak néhány nap késéssel kapta meg az utolsó pillanatban feladott A jelű lapokat (az úgynevezett B jelű lapokat a kiválasztott felsőoktatási intézménybe kellett küldeni). Az idén először próbaképpen száz diák az interneten keresztül, elektronikus úton jelentkezhetett.
A leendő hallgatók több mint 160 kar mintegy ötezer képzési helye közül választhattak, egy diák korlátlan számú helyre adhatott be jelentkezési lapot. Államilag finanszírozott képzésre 62 ezer hallgatót vesznek fel (54 ezren nappali, nyolcezren esti és levelező tagozaton tanulhatnak). A lapokat elektronikusan rögzítik, és április végéig minden jelentkező levelet kap az irodától. Ha az abban visszajelzett valamelyik személyes adat pontatlanul vagy hiányosan szerepel, még van lehetőség a javításra.(NOL)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.