Az USA képviselőháza elfogadta a "sajtburger-törvényt"
Az Egyesült Államok képviselőháza 276 - 139 arányban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely meghiúsítaná, hogy az emberek elhízásukra hivatkozva bepereljék az élelmiszergyártókat. A javaslat támogatói, jobbára republikánusok, azt mondják, a fogyasztóknak rá kell ébredniük, hogy nem okolhatnak másokat tetteik következményeiért. Ezzel szemben a kritikusok, akik többnyire a demokraták soraiból kerülnek ki, azt állítják, hogy e döntéssel az élelmiszergyártók egyértelmű jelzést kaptak, hogy nem kell törődniük a fogyasztók egészségével. Az ellenzők rámutattak arra is, hogy e perek mindegyikét elutasította a bíróság, amely sokkal inkább hivatott döntést hozni hasonló ügyekben.
A szavazás csak egy nappal azután történt, hogy egy tanulmány, a dohányzást is lekörözve, az elhízást jelölte meg az Egyesült Államok legnagyobb megelőzhető gyilkos veszélyének. E vizsgálat szerint 2000-ben az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt négyszázezren haltak meg az országban, amely egyharmados emelkedést jelent 1990 óta. A tanulmány azt is megállapítja, hogy az USA felnőtt lakosságának kétharmada, valamint kilencmillió gyermek túlsúlyos vagy elhízott.(BBC News)


