BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesti droszthasználat évi 17 ezerért

Áprilistól egy évre 17 ezer forint droszthasználati díjat kell fizetniük a fővárosi taxisoknak a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi bizottsága mai határozatának értelmében.

A hosszas vitát követő koalíciós egyeztetés után Rusznák Imre bizottsági elnök ezer forinttal mérsékelte az előterjesztésében megjelölt összeget.

A szocialista politikus javaslata rögzíti, hogy Budapesten mintegy 5.500, Pest megyében pedig négyszáz olyan taxis van, aki a fővárosban is dolgozhat. A Taxiállomás Kht. 105 millió forintos éves üzleti tervet nyújtott be, amelyben egyebek közt húszmillió forint szerepel a közterület-felügyelők részére, akik a kht.-val együtt ellenőrzik majd a droszt használatának jogosságát.

Hőnigh Antal (SZDSZ) a kht. felügyelőbizottságának elnöke közölte, az ületi tervet két alkalommal is tárgyalták, de egyszer sem fogadták el, ugyanis a terv tartalékok nélkül arra épül, hogy minden taxis befizeti majd a díjat.

Az ellenzéki politikusok, köztük Tirts Tamás (Fidesz) alelnök is, megalapozatlannak tartották az előterjesztést, és hiányolták a háttérszámításokat. Az alelnök hangsúlyozta: korábbi álláspontjuk nem változott, nem tartják hasznosnak, időszerűnek, illetve fontosnak ezt a díjat, ezért a nulla forintos összeg mellett voksolnak.

Hozzátette, hogy a főváros költségvetésének módosításával kellene biztosítani a kht. működéséhez szükséges pénzt.

A taxisok képviseletében Antal Attila, a BKIK közlekedési osztályának elnöke elvi és szakmai aggályait fejtette ki, és kérte a javaslat elutasítását. Mint mondta: a hiányosságok miatt a taxisok várhatóan támadni fogják a bizottság döntését. Nehezményezte azt is, hogy az általuk megismert négy üzleti tervjavaslat egyike sem tért ki a taxiállomásokon elhelyezett hirdetésekből származó bevételekre.

Sipeki József, a BKIK taxis szakmai kollégiumának vezetője hangsúlyozta a taxisok megegyezésre való törekvését. Kifogásolta, hogy az áprilistól hatályos fővárosi rendelkezés szerint csak a kijelölt helyen várakozhatnak majd a taxisok. Mint mondta: túl kevés droszt van ahhoz képest, ahány autóstól díjat kérnek. Kifogásolta a díj mértékének meghatározását is.

Rusznák Imre nem vitatta, hogy a felvetések esetenként indokoltak is lehetnek. Azonban ahhoz, hogy a főváros rendeletének megfelelően áprilistól működjön a rendszer, szerinte mindenképpen dönteni kell a díjról. Közölte, ha netán több pénzt szednének be az első évben a droszt-díjakból, akkor a következő évi díjmegállapításnál tekintettel lesznek erre.

Hubert Béla (SZDSZ) alelnök indítványára a bizottság egyetértett azzal, hogy a kht. a felügyelőbizottság következő ülésére készítsen részletes számításokat, mellyel alátámasztja a droszt-díj indokoltságát.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.