Cseh kultúradó terve
Háromszázalékos adót vetne ki minden kulturális rendezvény jegybevételére, TV-reklámra és jogdíjbevételre a cseh kulturális minisztérium. A bevételből a cseh állami filmművészeti támogatási alapot finanszíroznák. A cseh filmalkotók helyeslik a tervet, amely 280 millió koronához (2,1 milliárd forinthoz) juttatná a hazai filmek forgatását - jelenti a The Prague Post. A szakma képviselői szerint az 1 koronás adó, amely minden mozijegyet terhelne, elegendő lenne.
A terv ellenzői, a színházak és a mozitársaságok azzal érvelnek, hogy az adóemelés csökkenti a nézőszámot. A televíziókat pedig azért aggasztja a terv, mert a reklámbevételeket magasabb adóval csapolják meg. A tervezet áprilisban kerül első olvasatban a parlament elé, elfogadása esetén 2005. január elsején lépne életbe. A 280 millió koronás bevétel többsége a televíziós reklámokból származna, ám Jiri Mikes, a médiaügynökségek szövetségének igazgatója szerint nem felel meg az európai szabályoknak, hogy a tévéreklámokból más ágazatot támogassanak. Ez olyan, mintha a nyomtatott sajtó adójából támogatnák az írókat. A mozitulajdonosok is ellenzik a tervet, amely 32 millió koronával rövidítené meg a jegybevételeket. A jogdíjak értékesítéséből a 3 százalékos adó 28 milliót venne el.
A film gyártók azonban örülnek. A támogatás növelésével dokumentum- és animációs filmek készülhetnének, segítséget kapnának az elsőfilmes rendezők - véli Pavel Strnad, az audiovizuális szövetség elnöke. (VG)


