BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Draskovics: változatlan lakáspolitika

Szigorításra, érdemi változtatásra nincs szükség a lakáspolitikában - válaszolta egy kérdésre Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének mai budapesti fórumán.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy április 1-jével nő a szociálpolitikai kedvezmény: egy házaspár 2 millió forint saját erőhöz jut hozzá, ha két gyermeket vállal. Megjegyezte, hogy a szociálpolitikai kedvezmény 1994 óta nem emelkedett.

Draskovics Tibor kijelentette: a kormány az illetékszabályok olyan módosításán dolgozik, hogy jövőre az első lakáshoz jutók bizonyos kedvezményeket kapjanak. "Azon is gondolkodunk, hogy a gyermekvállalási korhatárt nem kell-e feljebb vinni, hiszen az első gyermek után túl kevés a hat év, és ezt az időt talán nyolc évre kell kitolni" - tette hozzá.

"A lakáspolitikai támogatás először az első lakáshoz jutást, másodsorban pedig azokat támogatja, akik kicsit nagyobb lakást szeretnének" - mondta Draskovics Tibor, hozzátéve: ehhez elegendő az az 5 millió forint kedvezményes kölcsön, amelyet fölvehetnek a nagyobb lakásba költözni vágyók. "A tavalyi statisztika ugyanis azt mutatja, hogy a 30, illetve 15 millió forintos felső határ ellenére átlagosan 5 millió forint kedvezményes kölcsönt vettek fel használt lakás vásárlására" - mondta a pénzügyminiszter.

"A lakás-, illetve ingatlanszektorban van egy fekete lyuk, mivel ezen a területen jóval kevesebb áfa folyik be a költségvetésbe, mint az a szakértők szerint jogos lenne" - mondta Draskovics Tibor, és arra kérte az MGYOSZ fórumán résztvevő vállalkozókat: segítsenek e fekete lyuk feltárásában.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.