Az országosan csökkenő borexport ellenére a bonyhádi székhelyű Danubiana Borkereskedő és Termelő Bt. kivitele nem csökkent. Az évi 3,5 milliárd forintos forgalmat bonyolító társaság évente mintegy 140 ezer hektoliter bort exportál, és több mint ezer kistermelőtől vásárol szőlőt - tudtuk meg Schmidt Győzőtől, a cég vezetőjétől. A Danubiana Bt. legnagyobb piaca Németország, emellett Angliába és a skandináv országokba is szállítanak magyar borokat. Az elmúlt évben összesen 138 ezer hektoliter bort adtak el külföldön, míg Magyarországon 450 ezer palackot értékesítettek.
A 100 százalékban német tulajdonú cég kezdetben csak exporttal foglalkozott, különböző helyekről vásárolta fel a borokat, melyeket külföldre szállított. Később, 1993-tól már bérmunkában dolgoztatták fel a szőlőt a komáromi és móri állami gazdaságnál. Majd a továbblépéshez saját üzemet kívánt létesíteni a cég. Ehhez a volt Domoszlói Állami Gazdaság privatizált gyöngyösi telepét vásárolták meg. Az akkor évi 7 ezer tonna szőlő feldolgozására alkalmas pincészetet a legújabb nyugati technológiával szerelték fel, növelve ezzel a minőséget és a kapacitást.
Az elkészült borok palackozását 1996-tól már itt végzik - előtte a borokat tartálykocsikban exportálták. Még abban az évben további újításként mintegy 280 hektár szőlőültetvényt is vásárolt a társaság.
A fejlesztéseket 1997-ben folytatták. Három hónap alatt elkészült a második feldolgozó Bonyhádon. Azért választották ezt a térséget, mert a jó minőségű dunántúli fehér- és vörösborok forgalmazását is folytatni kívánták a mátraaljai borok mellett, de már nem bérmunkában, hanem saját üzemben. Itt évente 6-8 ezer tonna szőlőt dolgoznak fel. A bonyhádi telephelytől nem messze, 1999-ben mintegy 40 hektárnyi szőlőt telepítettek, elsősorban a környéken ritka fajtákból, jó minőségű francia szaporítóanyagból.
Míg a cég profiljában eddig elsősorban a fehérborok szerepeltek, a vörösöket készen vásárolták, és saját palackozás után értékesítették. Az új, Bonyhád környéki telepítésekkel (pinot noir, merlot és cabernet sauvignon) ez megváltozott. Közben a bonyhádi pincészet kibővítése is megkezdődött az új technológiai elvárásoknak megfelelően, így 2000-től a társaság már saját maga állítja elő vörösborait. Ma már a bonyhádi pincészetben mintegy 75 ezer hektoliter bort tárolnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.