A magyar gazdaság növekedési üteme az idén mérsékelten emelkedik a tavalyi 2,9 százalékhoz képest, de 2005-től már megközelíti a 4 százalék körüli rátát - áll a The Economist Intelligence Unit (EIU) országtanulmányában. Az infláció az év végén kissé 7 százalék alatt marad, de 2005 decemberében már 4,4 százalékos éves pénzromlási ütemmel számolnak.
Habár a külső konjunktúra - amelyet elsősorban a robusztus egyesült államokbeli növekedés táplál - szempontjából az idei év a legjobb lesz 2000 óta, Magyarország számára sokkal fontosabb a főbb eurózónabeli országok teljesítménye. Az EIU-tanulmány lassú fellendülést jelez az euróövezetben: a belső kereslet és így az import iránti igény továbbra is gyengélkedik, a növekedés főleg az export bővüléséből adódik.
Hazánkban a reálbér-dinamika - a versenyképesség szempontjából kedvező fejleményként - jelentősen mérséklődik az idén, emellett a vártnál nagyobb lesz az infláció. A szigorú monetáris politika és a takarékossági csomag következtében mérséklődő beruházási kereslet - a fogyasztási növekedési ütem érezhető csökkenésével karöltve - okozza a tavalyinál csak valamivel nagyobb GDP-növekedést.
A fiskális konszolidációval kapcsolatban kissé pesszimista az elemzés. Az idei évre vonatkozó, 4,6 százalékra módosított GDP-arányos költségvetési hiányt nem véli tarthatónak, így folytatódik a meghirdetettől való eltérés gyakorlata. Csak jövőre lehet a deficit a bruttó hazai termék 5 százalékánál kisebb.
Az idei év közepére várják a tizenkét havi infláció csúcsát: 8 százalék körüli pénzromlási ütemmel számol júniusban az EIU. Év végére 7 százaléknál valamivel kisebb fogyasztóiár-emelkedési ütemet prognosztizál. A bázishatásnak köszönhetően (az idei áfakulcsemelés, az eddig áfamentes termékek áfakörbe kerülése és az energiaárak emelkedése) 2005-ben lényegesen lassulhat a pénzromlás üteme.
Az elkövetkező pár hónapban 255 forint/eurós kurzust vár az EIU, amely ezt az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor nevéhez kötődő megszorítási intézkedések után visszatérő befektetői bizalommal és a jegybank változatlan kamatszintre utaló nyilatkozataival indokol. Az év közepétől - a fiskális konszolidáció sikere nyomán - tér nyílhat egy enyhe kamatvágásra.
A külső pozícióban is enyhe javulással számol az országtanulmány. s arra, hogy a folyó mérleg hiánya az idén a GDP 5,2, jövőre 4,8 százalékára mérséklődik. Ám a külföldi közvetlen befektetésbeáramlás (FDI) erőtlen marad. A külső hiányt ezért elsősorban adósság típusú tételek finanszírozzák. (BR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.