A tegnap Európa-szerte tapasztalt részvényáresés különösen erősen sújtotta a spanyol papírokat. A 35 részvényt tartalmazó IBEX az egy év óta tapasztalt legnagyobb, 3 százalékos áresést mutatta. Az erős hanyatlás okát a Bloomberg által idézett szakértők részint arra vezetik vissza, hogy az Al-Kaida magára vállalta a terrorcselekményekért a felelősséget. A Financial Times emellett rámutat arra, hogy a szocialista párt (PSOE) váratlan választási győzelme nagyfokú politikai bizonytalanságot támasztott.
Európában - Spanyolországon kívül - elsősorban Németországból hallatszanak aggódó hangok. Otto Schily belügyminiszter ugyan csak a biztonsági készültség általános szigorítását helyezte kilátásba, gazdasági szervezetek vezetői azonban olyan aggályokat fogalmaztak meg, hogy a gyér konjunktúra könnyen kimúlhat. A Handelsblatt által megszólaltatott gazdasági vezetők - az ipari és kereskedelmi kamara (DIHT), az iparszövetség (BDI), a nagy- és külkereskedelmi szervezetek érdekképviselete (BGA), továbbá a müncheni Ifo kutatóintézet elnöke - ugyanakkor egyaránt óvott attól, hogy "agyonbeszéljék" a gazdaságot.
Az Egyesült Államokban hétfőn ismét gyengébben nyitottak a tőzsdék, amiben - az Európából érkező híreken kívül - azok a félelmek is közrejátszottak, hogy az egyes papírok értékmutatói ismét irreálisan magassá váltak. A részvénypiacokon újólag úrrá váló bizonytalanság nyomán ismét emelkedett az amerikai állampapírok jegyzése, ennek folytán a tízéves lejáratú papírok hozama tegnap 5 bázisponttal, 3,73 százalékra esett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.