BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU-állások magyar vezetőknek

Kizárólag az újonnan csatlakozó országok állampolgárai részére ír ki pályázatokat középvezetői állásokra az EU-intézmények egyesített személyzeti felvételi hivatala (EPSO). A 189 állás betöltőire biztos karrier és havi 6,5-9,3 ezer eurós kezdő fizetés vár.

A 189 álláshelyből 27-et kíván magyar állampolgárokkal betölteni az EU. Ez azonban csupán indikatív keretszám, hiszen a csatlakozó országok polgárai egymással is versenyeznek. Eredetileg március közepére ígérték a pályázatok megjelenését, most azonban úgy tűnik, erre csak májusban kerül sor.

Az EPSO illetékese lapunk érdeklődésére azzal magyarázta a késést, hogy még nem tisztázódott, pontosan mely pozíciókba várják az új tagországok embereit, továbbá szeretnék lezárni előbb a személyzeti szabályzat reformját, és utána meghirdetni az állásokat. Így a kiírások megjelenése csak májusban várható - tudtuk meg az EPSO illetékesétől. Hozzátette, az Európai Bizottságban megszületett ugyan a stratégiai döntés az ügyben, határidőt azonban nem tűzött ki a testület.

Az uniós tisztviselők jogállásáról szóló szabályozás módosító rendelkezései május elsején lépnek életbe. Ennek értelmében jelentősen átalakulnak a jelenleg alkalmazott kategóriák. A meghirdetendő főtisztviselői és főosztály-vezetői állások a mai szabályok szerint A4-A5-ös, illetve A3-as kategóriákat jelentenek. A májustól életbe lépő 16 fokozatú skálán azonban előbbiek A11-A12-t, míg utóbbi esetében A13-A14-et jelentenek, ahol az A16 jelenti a legmagasabb fokozatot - tájékoztatta lapunkat a brüsszeli magyar képviselet munkatársa.

A jelenlegi besorolási rend szerinti A3-as kategória (head of division, voltaképpen főosztályvezető) kezdő bruttó alapfizetése havi 9346,34 euró, amelyhez különböző jogcímeken további juttatások kapcsolódnak. Az A4-es és A5-ös kategóriák (principal administrator, vagyis főtanácsos) esetében a kezdő bruttó fizetés havonta 7851,92, illetve 6473,51 euró.

Ezek az összegek mentesek a nemzeti jövedelemadó alól, csak (viszonylag csekély) közösségi adót kell utána fizetni. A most meghirdetett pályázatok majdani nyertesei számára azonban csupán jelzésértékűek lehetnek a jelenleg érvényes fizetési adatok, mivel azokat félévente felülvizsgálják. Ráadásul a reform következtében is átalakulnak a fizetési kategóriák, bár ez inkább a ranglétra alsóbb fokain lévőket érinti.

Kizárólag az újonnan csatlakozó országok állampolgárai részére ír ki pályázatokat középvezetői állásokra az EU-intézmények egyesített személyzeti felvételi hivatala (EPSO). A 189 állás betöltőire biztos karrier és havi 6,5-9,3 ezer eurós kezdő fizetés vár.

Kovács Róbert

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.