A Magyar Bankszövetség elnöke szerint az euró magyarországi bevezetése kapcsán nem szabad dátumhoz ragaszkodni, sokkal inkább a megfelelő körülményeket kell kivárni mind fiskális, mind monetáris szempontból, a megfelelő körülmények előtti belépés áldozatokkal járna az ország számára.
Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke szerdai háttérbeszélgetésén elmondta: "az euró 2008. január 1-jei bevezetését meg lehetne valósítani, de az borzasztó fájdalmakkal járna az ország számára, szerintem jobb kicsit várni a bevezetéssel".
Aláhúzta: elméleti szinten erős, stabil reálgazdaság és stabil forint kell az eurózónához való csatlakozáshoz. Megítélése szerint több kárt szenvedne az ország, ha nem megfelelő kondíciókkal lépne be az euróövezetbe.
Az elmúlt évi makrofolyamatokkal kapcsolatban megjegyezte: mind a kormány, mind a jegybank hibázott, amikor a forint árfolyamának sáveltolását határozták el tavaly nyár elején. A jegybank többször is kisebb-nagyobb rossz lépést tett meg a kamatpolitikában az elmúlt évben.
Erdei Tamás kiemelte: a forint elleni múlt évi januári támadást azonban mindenképpen "profi módon" kezelte a jegybank.
Elmondta: a múlt évben a jegybank és a pénzügyi kormányzat között többször "diszkommunikáció" keletkezett. A bankszövetség elnöke aláhúzta, tavaly a bankok a makrogazdasági következetlenségből nyereséget húzhattak, hisz a többszöri kamatemelés kedvező volt a kereskedelmi bankok számára, jelentős hasznot húztak az árfolyamfedezeti ügyletekből, valamint a múlt év elején a lakáshitelek iránti fokozott kereslet is kedvezően hatott a bankok tevékenységére, eredményességére.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.