Kedvezőtlen meglepetés érte az eurózóna gazdasági fellendülésének erősödésében bízókat: a szolgáltatási beszerzési menedzserindex a várakozásoknál nagyobb mértékben esett februárban. A Reuters mutatója a januári 57,3-ről 56,2-re változott, ami egyet jelent a szolgáltatószektor kibocsátásnövekedési ütemének lassulásával. (Mint ismert, az index ötven felett expanziót jelöl, az alatt zsugorodást vetít előre.) Az index egyébként még így is nyolcadik hónapja jelzi a szektor bővülését.
Az euróövezeti szolgáltatások februárban megszenvedték, hogy az erős euró miatt a feldolgozóipar szolgáltatási megrendelései visszaestek, és ezt nem ellensúlyozta a továbbra is erőtlen lakossági fogyasztás. A Bloomberg emlékeztet rá, februárban az üzleti bizalom a tizenkét tagú övezetben stagnált, tegnapi számunkban pedig beszámoltunk a francia fogyasztói bizalomvesztésről és a régió 8,8 százalékon maradó, négyéves negatív rekordot jelentő februári munkanélküliségi rátájáról. Mindez a várakozásokon keresztül hozzájárul a lakossági költekezés visszafogásához. A mostani adat újra megkérdőjelezi a túlságosan optimista vélemények jogosságát az európai gazdasági fellendülést illetően.
Az év második hónapjára vonatkozó indexet különösen lehúzta a kilátások részmutatója: a válaszadó cégeket hosszabb távon is aggasztja a közös pénz erőssége, habár mostanában gyengül a közös valuta a dollárhoz képest. Ezzel kapcsolatban európai politikusok és vállalatvezetők körében újra és újra felmerül, hogy az Európai Központi Banknak csökkentenie kellene irányadó kamatát. Elemzők ugyanakkor úgy vélik, az EKB mai ülésén sem fogja mérsékelni a tavaly júniusban 2 százalékra csökkentett kamatot.
Európa nagy gazdaságaiban egyaránt mérséklődött a szolgáltatások beszerzői menedzser-indexe, habár mindenhol a szektor növekedését jelzi több hónapja. Legkevésbé a nem eurózónatag Nagy-Britanniában esett a mutató (itt volt egyébként a legmagasabb az értéke), míg a legnagyobb mértékű csökkenést Franciaország szenvedte el. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.