Felfordulás Varsóban
Aleksander Kwasniewski ma nevezi meg hivatalosan jelöltjét a miniszterelnöki posztra, ám - mint arról a Bloomberg beszámol - Marek Belka a napokban már megerősítette: az államfő felajánlotta neki a lehetőséget. Más lehetséges jelölt neve egyelőre nem bukkant fel a sajtóban, ám a Miller-kormány korábbi pénzügyminiszterével kapcsolatban nagy kérdés, hogy elfogadja-e személyét az SLD pártvezetése, illetve sikerül-e megfelelő támogatottságot szerezni az új összetételű baloldali kormánynak a parlamentben. Ez kétséges, hiszen Miller már az előtt is kisebbségben kormányzott, hogy a napokban 22 képviselő elhagyta a párt 207 fős frakcióját, és Marek Borowski vezetésével új szociáldemokrata pártot hozott létre. A párt támogatja Belka kormányfői kinevezését és a közfinanszírozási reform folytatását. A majdani elnök, Jolanta Banach azt azonban kizárta, hogy a megszorítások a legszegényebbeket is érinthessék.
A lengyel ellenzék pártjai Miller lemondásának hírére azonnal kifejezték azt a szándékukat, hogy előre hozott választásokat tartsanak. Ez végzetes lehetne a 2001-ben 50 százalékos támogatottsággal hatalomra került szociáldemokraták számára, hiszen ma csupán minden tizedik lengyel bízik a kommunista utódpártban. Mindenesetre ha május 16-ig nem sikerül támogatást szerezni egy új, SLD vezette kabinet megalakításához, akkor Kwasniewskinek nem marad más választása, mint feloszlatni a parlamentet.
A varsói kormányválság kapcsán nagy kérdés a gazdaságpolitika jövője, hiszen a Miller-kormány népszerűtlenségét nem utolsósorban a megszorításokat előirányzó fiskális csomagterv váltotta ki. Kwasniewski szerint a Hausner-terv néven ismert programnak nincs alternatívája, ám az ellenzéki pártok részben vagy egészében elvetik azt. A zloty máris gyengült a politikai bizonytalanság hírére.
Ami a külpolitikát illeti, a Financial Times arra számít, hogy Miller utóda a jelenlegi kormányzathoz hasonlóan bele fog törődni az európai uniós szavazási rend kérdésében körvonalazódó kompromiszszumba. Mint ismeretes, Varsó korábban - Madriddal együtt - határozottan elutasította az uniós alkotmányban szereplő, számukra kedvezőtlenebb voksolási rendet, ám az utóbbi időben több rugalmasságról tett tanúságot e téren


