BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz-javaslat gyógyszeráfa-visszatérítésre

A Fidesz 15-30 milliárd forint közé becsüli a gyógyszeráfa nyugdíjasoknak, illetve 18 éven aluli gyermeket nevelő családoknak való állami visszatérítését célzó, az ellenzéki párt várakozásai szerint részleteiben a kormányzati apparátus segítségével kidolgozandó javaslatának költségvetési kihatását.

A párt ügyvezető elnöksége ülésének szünetében Pokorni Zoltán tegnap jelentette be: Medgyessy Péter és Orbán Viktor hétfői megbeszélése - és a kormányfő ígért támogatása nyomán - egy országgyűlési határozati javaslatot készítenek elő. E szerint azonban nem a medicinák ötszázalékos forgalmi adójának általános csökkentésére kerülne sor: az állam május elsejétől visszatérítené az áfát a szociálisan rászorulóknak. E körbe a párt szerint nyugdíjasokat, illetve a 18 éven aluli gyerekeket nevelő családokat kell tekinteni, utóbbiak vonatkozásában viszont az áfa csak a gyerekeknek felírt orvosság után járna vissza. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, jogászaik szerint a javaslat semmilyen módon nem sért uniós előírásokat, így azt várják, hogy a részletszabályokat - egyebek között az ellenőrzés rendszerét - a kormányzati apparátus segítségével lehet kidolgozni.

Nem a gyógyszerek áfatartalma, hanem a gyártók áremelései miatt drágák az orvosságok - fejtette ki a Világgazdaság megkeresésére Schvarcz Tibor, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke. A politikus hangsúlyozta, az államilag támogatott gyógyszerek esetében a támogatás mértékének megfelelő arányban az állam az áfa megfizetését is átvállalja, a Magyarországon forgalmazott mintegy 14 ezer gyógyszer több mint egyharmadának támogatása uniós összehasonlításban kifejezetten magas arányt jelent. Schvarcz Tibor szerint ugyan nem kivitelezhető a fideszes javaslat, de azt nem utasítják el annak érdemi vizsgálatáig; egyebek között tisztázni kell, milyen számításokra alapozza az ellenzék a becsült költségvetési kihatásokat. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.