Az Európa-terv "prezentációját" tartják az MSZP-frakció március 22-i ülésén Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetésével - tudta meg a Világgazdaság. A kormány az EU támogatásával és a hazai társfinanszírozással 2006 végéig megvalósuló fejlesztési programokat nevezte el Európa-tervnek. A "prezentáción" ismertetik, hogy az összeget valójában mire is lehet fordítani, hogy lehet hozzájutni.
Az Európa-terv honlapján egyébként már egy-egy "kulcsszó" tetten érhető, így a terv: a híd az Európai Unió célja, támogatása és a kormány szándékai között, összehangolja az állam, a gazdaság és a civil társadalom akaratát, egyesíti a központi és a gazdasági, pénzügyi forrásokat, hatékony eszköz a modernizáció érdekében, szolgálja az esélyegyenlőség növelését, a helyi közösségek és a civil társadalom megerősödését, kiteljesíti a demokráciát.
Az 1365 milliárdos fejlesztés tartalmazza a Nemzeti fejlesztési terv operatív programjait: gazdaság versenyképessége (290,6 milliárd forint), humán erőforrások fejlesztése (191,4 milliárd), infrastruktúra fejlesztése (122,1 milliárd), agrárágazat és vidék erősítése (223,2 milliárd), regionális felzárkózás (140,8 milliárd), kohéziós fejlesztések (397,2 milliárd). (TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.