Gyémánttőzsde Budapesten?
Budapesten lehetne Kelet-Közép-Európa gyémánttőzsdéje, tervezgetik ékszerészkörökben - tudta meg a Népszabadság.
Az ötvösművészetnek Magyarországon nagy hagyománya van - éppen a magas színvonalat képviselő mesterek miatt lehet esély arra, hogy a nemzetközi piac a több világvárosban már működő központok közé fogadja az ittenit. Ez önmagában javíthatná az ország pénzügyi megítélését, és komoly állami bevételt is hozhatna - érvelnek a szakemberek. Szerintük egy tavalyi kormányzati intézkedés, az ékszereket terhelő fogyasztási adó eltörlése adhat lendületet a hazai piacnak, és vet véget a magas közterhek miatt kialakult feketézésnek. A magas adó miatt ugyanis az ékszerészek kénytelenek voltak a javítási munkákból megélni - kevesen maradtak, akik maguk tervezte ékszert készítenek.
Ellenük dolgozik a divat is: ma már a márkák a népszerűek, a fiatalok a márkákat szeretnék látni az ékszereken is, és nem feltétlenül az egyedit keresik. Az ékszerben egyébként most jobban megy az ezüst, és az egyszerűbb forma és mintavilág.(Népszabadság)


