BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

GYES: leszavazott emelés

Az MSZP azért nem támogatta az MDF családtámogatásról szóló javaslatát, mert az növelte volna a költségvetés hiányát - mondta ma Budapesten újságíróknak Korózs Lajos, a szocialista frakció szociális munkacsoportjának tagja.

A kormánypárti politikus azt követően nyilatkozott, hogy az Országgyűlés 155 igen szavazattal, 187 ellenében, 4 tartózkodás mellett elutasította a családok támogatásáról szóló törvény módosításáról szóló MDF-es indítvány tárgysorozatba vételét.

Korózs Lajos úgy fogalmazott: a gyes megemelése jogosultsághoz kötött.

"Ha egységesen emeljük ezeket az összegeket, az azzal jár, hogy olyanoknak is adunk 10 ezer forintot, akik erre nem szorulnak rá" - mondta az MSZP-s képviselő.

Ezzel kapcsolatosan hozzátette, a szolidaritáshoz kötődő ellátási formákat a jövőben megvizsgálják, ebbe a rendszerbe illesztve elképzelhető későbbiekben a gyes emelése.

"Abban vagyunk érdekeltek, hogy az anyák a lehetőségeikhez képest minél előbb visszakerüljenek a munkaerőpiacra" - mondta Korózs Lajos.

A nyugdíj kérdéséről szólva elmondta, az MSZP nem híve a "nivellálásnak", azaz a 10 ezer forintos egységes juttatásnak.

Hozzátette: a javaslat még 170 milliárd "mínuszt tenne hozzá" a társadalombiztosítási alap hiányához.

"Felelős kormány ezt nem támogathatja, felelős parlamenti képviselő ilyen javaslatot nem tehet, mert ezt a hiányt mindannyiunk pénzéből kell finanszírozni" - magyarázta az MDF-es javaslat elutasításának egyik okát Korózs Lajos.

Mint mondta, az indítvány nem szól azokról az esetekről, ha valaki átörökíti a járandóságát.

Kitért arra, hogy a javaslat 2005-ben 300 milliárddal terhelné meg a költségvetést.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.