Gyógyszerháború: inzulinhiány fenyeget
Gyógyszerügyi vészhelyzetre is felkészül az egészségügyi tárca. Az egyik gyártó az inzulin, illetve az inzulin-pen teljes kivonásával "revolverez".
A Népszabadság információi szerint az inzulint, illetve az inzulin-pent gyártó dán cég bejelentette, hogy elhagyja Magyarországot, kivonja termékét. Versenytársa, amely a cukorbetegek másik nagy csoportjának inzulinellátását biztosítja, kivár, konstruktív megoldásban bízik. Az biztos: egyelőre egyikük sem hajlandó elfogadni az áprilistól érvényes, 15 százalékkal csökkentett szinten befagyasztott árat.
Ezen a piacon mindössze két nagy beszállító működik, s termékeik nem helyettesíthetők egymással. Azaz, a mintegy 130 ezer rászoruló ellátását a két cég csak együtt biztosíthatja. A készítmény, főleg az injekciót kiváltó "pen", illetve az ahhoz szükséges patron a szakma szerint a világon mindenütt keresett, jól eladható termék, a gyártók tehát nem vállalnak nagy kockázatot, ha lemondanak a magyar piacról. Itt a legtöbb külső piachoz képest már az árbefagyasztás előtt is átlagosan 30-40 százalékkal alacsonyabb volt az ár. (Más kérdés, hogy elemzők szerint szinte kizárt, hogy ez a két cég bármiben is együttműködjön.) Elképzelhető, hogy az OEP-nek sikerül megállapodnia a kivonulását bejelentő világcéggel, az azonban szinte biztos, hogy nem a 15 százalékkal csökkentett áron.
A Népszabadság szerint az egészségügy vezetői erre a helyzetre és általában is készülnek a "küzdelemre": egyebek közt módosítják az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet alapító okiratát, majd törvényt is változtatnak, hogy külkereskedelmi jogokhoz juttassák az intézményt. Így hatalmazhatják fel a katasztrófahelyzetekre tartalékoló szervezetet, hogy megoldja az esetleges gyógyszerhiányt - külföldi vásárlásokkal reagálva az esetleges kivonulásra.(Nol)


