Holnaptól matricás az M5-ös
Szakértők becslése szerint az M5-ösnek az egységes matricarendszerbe kapcsolásával a forgalom átlagosan kétszeresére nő. Budapest és Kecskemét között a napi 12 ezres átlagos forgalom 23 ezerre emelkedik, míg Kecskemét és Kiskunfélegyháza között ötezerről nyolcezerre bővül, prognosztizálják. A kereszthasználók, azaz a már jelenleg is matricás sztrádákat használók arányát pedig 40 százalékra becsülik. A koncessziós autópálya matricásításától az akkor érvényes matricával rendelkezőknek egyébként semmit sem kell tenniük, ha március 12-én nulla órától az M5-ösre hajtanak. Ma éjfélig azonban az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. tőlük is szedi a díjakat.
Matricahiánytól a konceszsziós sztráda matricásítása kapcsán nem kell tartani - tudtuk meg -, 65 új viszonteladó lesz (egyebek között a térségben lévő benzinkutak), és várhatóan átmenetileg (talán egy hónapig) a kapuknál is árulni fogják a vignettákat.
Utolsó pillanatig kivár az AKA a forgalmirend-változást jelző táblák felszerelésével is - mondta lapunknak Garai Valéria szóvivő. A mintegy kétszáz tábla szerelése néhány napot vesz igénybe. A szükséges burkolatjelek festését azonban előbb megkezdik, de a munkát lassítja az esős idő.
A kapuk, illetve az azoknál dolgozó 120 díjszedő további sorsát firtató kérdésünkre egyelőre nem tudott választ adni. A díjszedőket egyébként az üzemeltetést végző alvállalkozó, a Magyar Intertoll Rt. alkalmazza. Ami azonban biztos, hogy a kapuknál a felhúzott sorompók ellenére sem lehet majd száguldani, a balesetek elkerülése végett ugyanis 20 kilométeres óránkénti sebességkorlátozás lesz.
A matricásítással megszűnik az inárcsi "surranó" is. Az AKA régi panasza volt - mint arról korábban beszámoltunk -, hogy a Budapesttől 34 kilométerre lévő Inárcsig a sztráda félig nyitott jellegéből adódóan "megszökött" a forgalom, azaz addig ingyen lehetett közlekedni rajta, aki ott letért a pályáról, nem fizetett. Ma éjféltől azonban az AKA által üzemeltetett teljes sztrádaszakasz (azaz a 17-es kilométertől) matricás lesz. Továbbra is ingyen lehet viszont közlekedni az eddig is hivatalos díjmentes Kecskemétet elkerülő szakaszon.


