Horn: a kormánynak és a pártnak meg kell változni, hogy nyerni tudjon
Meg lehet nyerni az európai parlamenti választást, ennek azonban alapvető feltétele, hogy a kormány és a párt megváltozzon - mondta Horn Gyula volt miniszterelnök pénteken az MSZP szegedi kongresszusán.
"Igenis meg lehet nyerni a júniusi választást" - közölte a politikus, a szocialista párt kampányának politikai irányítója.
A "dolgok végig viteléhez" a kormány részéről határozottság és keménykezűség szükséges - mondta a politikus.
Hozzátette: azt tapasztalja, hogy a kormány "ocsúdóban van gyengélkedéséből".
A szocialista párt 1992-ben is Szegeden tartott kongresszust, majd két év múlva megnyerte a választást - emlékeztetett Horn Gyula.
Kijelentette: az MSZP júniusban és 2006-ban is győzhet.
"Jobbak vagyunk, mint ők" - mondta a Fideszre utalva a volt miniszterelnök.
Közölte: az MSZP a tisztességes emberek pártja, amely a következő hetekben-hónapokban, a kampány idején országjárásra indul.(MTI)


