Ingyen hardver 10 év múlva?
A Microsoft vezetője szerint a szerverek és a hálózat teljesítménye nem lesz akadálya annak, hogy radikálisan csökkenjen a hardverek ára. "Tíz év múlva a tényleges hardverköltségeket számolva szinte ingyen lesz a hardver - teljesen persze sosem lesz az -, de a szerverek és a hálózat teljesítménye már nem lesz korlátozó tényező többé", fejtegette Bill Gates. A cég az elmúlt húsz évben gyakran került ellentétbe a hardvergyártókkal a Windows operációs rendszer dominanciája miatt
A világ legnagyobb szoftvergyártójánál úgy vélik, hogy a hardver és a programozás fejlődése lehetővé teszi a számítógépek és az emberek beszédalapú kommunikációját, valamint azt, hogy a kompjúterek képesek lesznek felismerni a kézírást, és mindez olyan elterjedtté válik, mint ma a Windows.
A Microsoft már árul ilyen szoftvereket, igaz, még elsősorban vállalatoknak szállít, nem a kiskereskedésekbe.
A cég ebben az üzleti évben 6,8 millió dollárt költ majd kutatásra és fejlesztésre, ami rendkívüli haladást eredményez a beszédtechnológia terén. Mindez nem jelenti azt, hogy a redmondiak elhanyagolnák azt, ami Gates vesszőparipájának számít: a szoftverek biztonságának és megbízhatóságának állandó fejlesztését.
A Microsoft-vezér korábban azt mondta, hogy 2006-ra képesek lesznek a kéretlen e-mail-ek feltartóztatására, és ezt most is tartja.
A meglévő operációs rendszereik fejlesztésével párhuzamosan Gates-ék dolgoznak a Windows új, Longhorn kódnevű verzióján is, amely szintén 2006-ra kerülhet piacra, bár az időpont nem kényszerítő erejű.(BBC News)


