BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövő kedden indul az EU népszerűsítés a VV3-ban

Az RTL Klub Való Világ 3 című műsorának szereplői a jövő héttől az Európai Unió különböző városaiba tesznek majd villámlátogatásokat, amelyek kimondottan az unió népszerűségét fogják szolgálni - közölte a távirati iroda érdeklődésére Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója.

A távirati iroda annak kapcsán kereste meg a médiumot, hogy a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétett, az európai uniós csatlakozáshoz kapcsolódó lakossági tájékoztatásra kiírt pályázat nyertesei között szerepel a Való Világ harmadik sorozata, 9 millió forintos támogatási összeggel.

A programigazgató elmondta: a csatlakozás után az Európai Misszió című koncepció a hangsúlyt az unióval kapcsolatos lehetőségek bemutatására helyezi "a Való Világ saját eszközein keresztül". Például így értesítenék az embereket arról, hogy május 1-jétől személyi igazolvánnyal utazhatunk egész Európában - tette hozzá.

Mint mondta, meglátása szerint a Kormányzati Kommunikációs Központban "azért gondolták, hogy ez egy jó út, hiszen a Való Világ nagyon nagy számú nézőt ér el, (...) olyan számú nézőt (...), amit más műsorokkal talán nem is lehetne elérni".

Kolosi Péter elmondta: az első villámlátogatást jövő kedden tűzik műsorra, ám egyelőre titokban tartotta, melyik villalakó utazik és mely országba. Hozzáfűzte: a tervben három utazás szerepel.

"A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Kommunikációs Központja az elmúlt év végén pályázatot hirdetett az elektronikus és az írott sajtó számára, hogy azok tájékoztassák a lakosságot az EU-csatlakozásnak a magyar társadalmat érintő hatásairól" - olvasható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján.

A mintegy 220 millió forint összértékű "Magyarország európai uniós csatlakozásához kapcsolódó lakossági tájékoztatás" című kiírás nyertes pályázói között szerepel a Magyar ATV 19 millió forint juttatással, a Duna TV EU-lexikon című műsora három millió forinttal, a Népszava című napilap uniós sorozata két millió forinttal, az Inforádió és a Klubrádió EU-s műsora három-három millió forinttal; A Magyar Televízió három műsora összesen 23 millió forintot, a Magyar Rádió két programja kétmillió forintot, a TV2 három műsora 24 millió forint támogatást nyert el - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal elektronikus úton közzétett tájékoztatásából.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.