Több közlekedési társaság is tervezi, hogy a jövőben kamerákat szereltet fel távolsági buszjárataira. A Népszabadság úgy tudja, hogy a járművezetőket munka közben videokamerával figyelnék meg, és a felvételeket felhasználhatnák esetleges elmarasztalásukhoz. A közlekedési társaságokhoz számos panasz érkezik a buszsofőrökre, gyakran előfordul ugyanis, hogy nem adnak jegyet, de a pénzt zsebre teszik.
Kamerák felszerelését fontolgatják a Volánbusz Rt.-nél is, de hogy végül bevezetik-e a rendszert, egyelőre nem döntötték el - jelentette ki lapunk kérdésére Sohár István, a cég forgalmi igazgatója. A figyelőhálózat kiépítését az igazgató elsősorban biztonsági szempontokkal indokolja. A naponta mintegy nyolcezer járatot üzemeltető közlekedési cég járművezetőit gyakran érik atrocitások, ezért lenne szükség a kamerás rendszerre - szögezte le. Azt nem árulta el, mikorra várható a döntés, de elmondta, ha a felszerelés mellett határoznak, értesítik az utasokat is: ha lesznek ilyenek, táblákkal jelölik majd a kamerás buszokat.
Az adatvédelmi biztos a leghatározottabban ellenzi a közlekedési társaságok kezdeményezését. Péterfalvi Attila lapunknak elmondta: a személyazonosításra alkalmas felvételek kezelésére csak akkor van lehetőség, ha az érintett hozzájárul vagy törvény rendeli el. Az adatvédelmi biztos szerint az információs önrendelkezési jog tartalmának legfontosabb eleme az adatkezeléshez való hozzájárulás önkéntessége, de ez az egzisztenciális kiszolgáltatottság miatt határozottan megkérdőjelezhető. Ráadásul az Európai Unió ombudsmanjainak közös állásfoglalása szerint a munkaadók nem figyeltethetik kamerával dolgozóikat, azok munkavégzését. Hasonló állásfoglalást tett közzé néhány évvel ezelőtt Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos is.(Nol)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.