Keresik a kiszivárogtatókat
Heti gyakorisággal kerülnek nyilvánosságra nemzetgazdasági és egyéb állami érdekeket különböző mértékben sértő információk a központi közigazgatásból - mondta a Világgazdaságnak Tóth András. A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár konkrét számadatokat nem kívánt nyilvánosságra hozni. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a múlt év végén kezdett kiemelten foglalkozni a problémával, azóta számos központi közigazgatási szervvel vették, illetve veszik fel folyamatosan a kapcsolatot: a minisztériumokkal és országos hatáskörű szervekkel egyrészt az adott intézménytől történt konkrét kiszivárogtatások feltárásában, másrészt a belső "rezsimszabályok" felülvizsgálatában és következetesebb betartatásában működnek együtt. A vizsgálatok következményeként a későbbiekben büntetőfeljelentésekre is sor kerülhet, amennyiben államtitoksértésre derül fény. Az esetek nagyobb részében ugyanakkor nem büntetőjogi, hanem fegyelmi következménye lehet a nem nyilvános, bizalmas információk kiadásának.
Tóth András nem kívánta megnevezni azokat az intézményeket, melyeket kiemelten érintettnek tartanak az NBH-nál, és elhárította a Pénzügyminisztériumot illető konkrét kérdéseket is. Több kormánypárti politikus lapunknak ugyanis úgy nyilatkozott, a nyáron egyértelműen "kommunikációs hibák" miatt támadott tárca lehet az egyik középpontja a vizsgálatoknak.
A nemzetbiztonsági bizottság eddig semmilyen formában nem értesült a szivárogtatások problémáiról - jelentette ki lapunknak Kövér László. A testület fideszes elnöke szerint szükség van arra, hogy következő üléseik valamelyikén tájékoztatást kérjenek az ügyben. (DG)


