Kistérségi társulások
A többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényjavaslat a közigazgatás korszerűsítésének első lépése - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter a törvénycsomag parlamenti általános vitájában. A javaslatcsomag kétharmados törvényeket is érint, mert a kötelező társulások létrehozásához az alkotmányt és az önkormányzati törvényt is módosítani kell. Az ellenzéki pártok elutasítják az előterjesztést, így a jelek szerint nem lesz esély annak elfogadására.
A belügyminiszter elmondta: a kistérségi társulások létrehozása az önkormányzati finanszírozási reform alappillére. A társulások átvehetnének a települési önkormányzatoktól az adott térséget érintő közszolgáltatási, területfejlesztési és államigazgatási feladatokat. A társulásoknak leginkább a hátrányos helyzetű és kisebb teljesítőképességű önkormányzatok esetében van jelentősége.
A vitában elhangzottak szerint az SZDSZ módosításokkal, de támogatná a javaslatot. Az ellenzék viszont elutasítja a kötelező társulások létrehozását, ami szerintük sérti az önkormányzati autonómiát. Kifogásolta, hogy a javaslat csak a kereteket határozza meg, a társulások feladatairól és forrásairól nem szól. Megfelelő megoldásnak az önkéntes társulások jelenleginél nagyobb arányú pénzügyi ösztönzését tartanák. (VG)


