Konszenzus az EU-s négypártin
Valamennyi párt kedvezően értékelte a tegnapi, a kormány és a parlament európai uniós együttműködéséről szóló törvényjavaslatról tartott megbeszélést, melyen megállapodás született arról is, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalja majd a javaslatot. Az ellenzéki pártok is elfogadták a kormány javaslatát, így talonba kerül a Fidesz saját, a négypárti megbeszélések egy korábbi stádiumának megfelelő állapotot tükröző, múlt héten "sürgető" szándékkal benyújtott javaslata.
A széles körű egyetértés ellenére továbbra is van egyetlen pont, amelyben nem sikerült konszenzust kialakítani: a hosszabb ideje egyedüliként vitatott kérdés az, hogy az Országgyűlés bizottságai csak meghallgassák, vagy állást is foglaljanak azon személyekről, akiket a kormány az uniós posztokra jelöl. A Fidesz ez utóbbi, a kormány az előbbi megoldást támogatja. (DG)


