BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Középpontban az Európa-terv

A 2000-ben MSZP-szavazó, most bizonytalan választót célozza meg szándéka szerint az Európa-terv és a miniszterelnök kampánya. Ez derül ki a szocialista frakcióban hétfőn kiosztott tájékoztató dokumentumból.

A kormányzati programok társadalmi elfogadottságának erősítése - ez lenne a célja annak a kampánynak, amelyet (az uniós és hazai forrásokra alapuló fejlesztési program) az Európa-terv kapcsán indított a kormányzat, s amelyre Medgyessy Péter elmúlt heti szerepléseit is építették. A "modern köztársaságot építünk" szlogen mentén futó programot a miniszterelnöki, a kormányzati kommunikációra és az Európa-terv fizetett hirdetéseire igyekeznek felfűzni. Utóbbi 112,7 millió forintba kerül. Ez derült ki abból a tájékoztató anyagból, amelyet a szocialista frakcióban hétfőn osztottak ki a Miniszterelnöki Hivatal illetékesei.

A márciusra és április elejére időzített kampány célja, hogy megnyerje azokat a szavazókat, akik 2002-ben az MSZP-re voksoltak, mára viszont elbizonytalanodtak. Ehhez nemcsak a kormányfőre és fizetett hirdetésekre "van szükség", hanem arra is, hogy egységes, összehangolt legyen a kommunikáció a kormányon belül, és folyamatos legyen az egyeztetés az MSZP-vel. A politikai kommunikációs stratégia - derül ki a dokumentumból - három elemre épül: a gazdaság rendbetételére, az egység és az összefogás hangsúlyozására, a "modern európai Magyarország víziójára". Az első keretein belül igyekeznek hangsúlyozni a kisebb, hatékonyabb állam fontosságát, a takarékosságot, a kevesebb bürokráciát és a felnőttképzést. Az egység jegyében születtek a miniszterelnöki kezdeményezések, azaz a közös EP-lista, a lobbitanács, az államfő közvetlen választása, a kisebb parlament. A vízió pedig a legutóbbi, 2006-ig kiemelten kezelendő programokat jelenti, így az autópálya-építést, az egészségügy reformját és az Európa-tervet. A dokumentumból úgy tűnik, az ötletek jó része már megvalósult (e tervezés keretében rendezték meg például a nyitott kormányülést), a következő szakaszról csak annyit mond, hogy a fentiek jegyében folyik tovább a politikai tervezés, ezek alapján készülnek majd a kormány-előterjesztések.

Az Európa-tervről többek között a következőket tartalmazza a dokumentum: a következő három esztendőben a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb szabású fejlesztési tervének megvalósítására van lehetőség. Összességében 1365 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg uniós és hazai forrásokból 2006-ig a csatlakozást követően.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.