BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületet vár a görög gazdaság



Akárki is lesz Görögország új miniszterelnöke, mindent meg kell tennie az állam gazdasági súlyának csökkentéséért, a beruházások élénkítéséért - vélekednek piaci elemzők a vasárnap sorra kerülő választások kapcsán. A görög gazdaság ugyan uniós viszonylatban szédítő ütemben, 2000 óta évi 4 százaléknál gyorsabban bővül, ám - mint arra az OECD legutóbbi jelentése is rámutatott - az olimpiai készülődés befejeztével és az EU-támogatások csökkenésével ez a ráta lassulhat. Az ország tőkevonzó képessége ugyanis meglehetősen gyenge: tavaly mindössze 586 millió euró áramlott a 160 milliárdos bruttó össztermékű gazdaságba.

Csökkenteni és korszerűsíteni kell az állami szektort annak érdekében, hogy Athén visszaszerezze az üzleti világ bizalmát - adja meg a receptet Kosztasz Teodoropulosz, az Allianz ottani alapkezelője. A Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorán Görögország a tizenötök közül az utolsó helyet foglalja el, ami nem utolsósorban a túlzott bürokráciával függ össze. Mint a Bloomberg felidézi, a beruházást tervező gyártó cégeknek 40 napig kell várniuk a létesítmény, és három hónapig az építkezés engedélyezésére. Ezt megelőzően a környezeti hatástanulmány elfogadtatása két évig is elhúzódhat. A Transparency International szerint Görögországban a korrupció is rendkívül elterjedt, míg Odüsszeasz Kiriakopulosz, a munkaadói szövetség elnöke az állami tulajdon magas hányadát is elriasztónak tartja. Az állam által uralt ágazatokban nem működik megfelelően a verseny - fogalmaz.

Ebben a helyzetben jó hír, hogy a fő esélyes, Karamanlisz az engedélyezési eljárások gyorsítását, a szocialista Papandreu pedig a minisztériumok számának csökkentését ígéri. Más kérdés, hogy az ennél nagyobb horderejű, jelentős társadalmi ellenállást kiváltó reformokat - így a társadalombiztosítás vagy a közszféra átalakítását - sem lehet sokáig halogatni.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.