BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

M5-ös: Gyál nem akar matricát

Az M5-ös autópálya Gyálig vezető szakaszára az ingyenes használat visszaállítását kéri Gyál, az erről szóló levelet a város önkormányzata elküldte a közlekedési tárca vezetőjének - közölte a polgármester.

Eddig a Budapesttel szinte egybeépült, 25 ezer lakosú Gyálig fizetés nélkül vehették igénybe az erre közlekedők az M5-ös autópályát, ám a matricás rendszerre való átállás után e kedvezmény megszűnt az itt és a szomszédos településeken élő több ezer ingázó számára - mondta Gyimesi István.

Hozzátette: olyannyira megerősödött a Gyálra, illetve Alsónémedire vezető mellékutak forgalma, hogy az itt élőknek máris nehezen elviselhető az állandó zaj és a feltorlódott autók okozta rossz levegő.

Félő - állítja a polgármester -, hogy a dabasiak korábbi gyakorlata szerint hamarosan itt is lakossági demonstrációkra kerül sor a matricás rendszertől való mentesülésért.

Gyimesi István álláspontja szerint - amint azt a Csillag Istvánnak írt levélben is kifejtette - a budapesti agglomerációban az infrastruktúra még nem erősödött meg kellőképpen, gyenge az úthálózat, így a forgalom megváltozása gondok sokaságát vonja magával. Ezeket - legalábbis részben - az ingyenes autópálya-használattal orvosolni lehet, ezért is ésszerű lenne a korábbi gyakorlat visszaállítása.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.