Mádl Ferenc köztársasági elnök három újabb jelöltet, Andrássy György médiajogászt, egyetemi tanárt, Kovács Györgyöt, az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatóját és Kósa Ferenc filmrendezőt, szocialista országgyűlési képviselőt ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe az ORTT elnöki posztjának betöltésére.
A köztársasági elnök levélben tájékoztatta Medgyessy Pétert az új jelöltekről, fenntartva ugyanakkor korábbi javaslatait, különösen Hajdu Istvánnak, az ORTT eddigi elnökének újraválasztását illetően.
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és tagjainak mandátuma február 29-én járt le. A tagokat az Országgyűlés négy évre választja, elnökét az államfő és a kormányfő együttesen jelöli. A mandátumok lejártáig az ORTT elnöke Hajdu István, a testület tagjai Erdős Zsuzsanna (Fidesz), Ladvánszky György (MSZP), Tímár János (SZDSZ) és Wéber János (MDF) voltak.
Mádl Ferenc köztársasági elnök első ízben Hajdu Istvánt javasolta az ORTT elnökének, majd Alexa Károlyt, Sára Sándort és Szakály Sándort egyaránt alkalmasnak találta a poszt betöltésére.
Medgyessy Péter az államfőnek február 12-én küldött levelében Wisinger István újságírót, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének akkori elnökét, Kavas Istvánt, az RTL Klub volt vezérigazgatóját és Wéber Judit médiajogászt javasolta a médiahatóság élére.
A távirati iroda február 24-én kormányközeli forrásból úgy értesült: az ORTT-elnöki posztra Kósa Somogyi György, az MTV stratégiai igazgatója, Kiss Péter kancelláriaminiszter volt tanácsadója és Sárközi Tamás jogászprofesszor neve is felmerült.
A két közjogi méltóság február óta többször egyeztetett egymással a médiahatóság elnökének személyéről, de nem jutottak eredményre.
A köztársasági elnök és a miniszterelnök következő egyeztetésről Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes az MTI-nek csütörtökön azt mondta: még mindig nincs időpont, mivel Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken az MSZP szegedi kongresszusán vesz részt, Mádl Ferenc köztársasági elnök pedig a jövő héten Ciprusra utazik.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.