Magyarországon vámoltatnának
Az uniós csatlakozásig felerősödhet a vállalkozói szféra érdeklődése a jövőbeni vámkezelések, a vámot érintő jogszabályváltozások iránt - jelezte Nagy János, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka. Az igénynek elébe menve tegnap úgynevezett közönségtalálkozót rendeztek, ahol első kézből kaphattak tájékoztatót az üzleti élet szereplői, a szakmai szövetségek vezetői. Megismerkedhettek az uniós váminformatikai rendszerek hazai alkalmazásaival, s azokkal a kapcsolódási pontokkal, ahol részeseivé válnak a folyamatoknak.
Fekete István, a Joint Venture Szövetség felügyelőbizottságának elnöke hasznosnak minősítette a találkozót, s követendőnek tartotta az üzleti szféra és az államigazgatás közötti ilyen párbeszédet. Felajánlotta, hogy a JVSZ kész a vámhatósággal közösen, szakértők bevonásával információs forródrótot üzemeltetni, ahol a vállalkozók rövid időn belül választ kaphatnak kérdéseikre. Véleménye szerint megvan a lehetőség, hogy a hazai vámszervek "megállítsák" az unióba érkező árukat, azazhogy a szállítmányok minél nagyobb hányadát nálunk vámoltassák el. A szövetség a maga eszközeivel - a minőség- és teljesítménymenedzsment területén szerzett tapasztalatainak átadásával - kész ebben segíteni. (BJA)


