Matricás lett az M5-ös
Medgyessy Péter miniszterelnök és Csillag István, a közlekedési tárca vezetője az M5-ös autópálya újhartyáni kapujánál tegnap ünnepélyesen is az országos matricás rendszer részévé nyilvánította az M5-ös autópályát. Ezzel - változatlan árral - 120 kilométerrel bővül a vignettával igénybe vehető országos sztrádahálózat. A gazdasági tárca vezetője a kivásárlással kapcsolatos szerződést 60 napon belül nyilvánossá teszi. A 47 dokumentumnál tisztázni kell, hogy melyek rendezik a részvényesek egymás közötti viszonyát, és melyek azok, amelyekből megismerhető a közpénzek felhasználása - mondta.
A fuvarozók örömmel fogadták a fejleményeket, ugyanakkor némi változást tartanának indokoltnak. A szakmát kedvezően érinti az M5-ös matricásítása - mondta lapunknak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára. Úgy vélik azonban, az lenne számukra elfogadható, ha az éves matrica mát csak időarányosan (kilenc hónapra vetítve) kellene megfizetni a D2-es, D3-as kategóriákban. Ezt jelezték már a kormánynak is, és - mint megtudtuk - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elviekben támogatja is a felvetést. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a idei díjrendeletek tavalyi egyeztetésekor úgy számoltak, hogy már januártól matricával lehet közlekedni az M5-ösön, és így adták áldásukat.
A Fuvosz továbbá javasolja, hogy az említett két jármű-kategóriában a tíznapos matrica mellett vagy helyett vezessék be a négynaposat.
A matricásítással egy időben - egy másodfokú környezetvédelmi határozat alapján - az 5-ös út Dabas térségében lévő szakaszán bevezetendő kamionstoppal kapcsolatban megjegyezte: attól tartanak, hogy parttalan folyamat indulhat el. Javasolják, hogy a környezetvédelmi hatóság vizsgálja felül az erről szóló határozatát, valamint készíttessen újabb méréseket. Megvizsgálandónak tartják az éjjeli időkorláttal való áthaladás lehetőségét is, valamint azt, hogy az eszközállomány cseréjét hogyan segítené, ha a környezetbarát Euro3-as "suttogó" járművek áthaladását engedélyeznék.
Üdvözöljük, hogy az M5-ös bekerült az egységes matricarendszerbe - fogalmazott lapunknak Karmos Gábor, a NiT-Hungary szervezeti titkára. Ezt már 1997-98 óta szorgalmazták. Kifogásolják azonban, hogy az úthasználati díj áfáját nem lehet visszaigényelni, amivel Magyarország várhatóan egyedüli lesz az EU-ban. Megfontolandónak tartják ők is a D2 és D3 jármű-kategóriákban is a négynapos matrica bevezetését - mondta. Hivatalosan a szervezet még nem kapott tájékoztatást arról, hogy a 7,5 tonna össztömeg feletti járműveket kitiltanák az 5-ös út bármely szakaszáról, de az előzmények után nem lepődnének meg rajta.


