BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis átvezet majd Magyarországon az észak-déli autópálya

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Európai Parlament elfogadta csütörtökön, hogy az észak-déli európai közlekedési folyosó Magyarországon át jusson el egészen az Adriáig - mondta Gurmai Zita a távirati irodának.

A jelenleg megfigyelői státusban Brüsszelben tartózkodó szocialista képviselő telefonon elmondta: az Európai Parlament az unió elkövetkező, 2020-ig tartó közlekedésfejlesztési koncepcióját fogadta el csütörtökön. Ennek tárgyalása során foglalkozott 30 projekttel, amelyek beruházási összege együttesen mintegy 700 milliárd euró.

Gurmai Zita reményét fejezte ki, hogy a magyar kormánynak, illetve a közlekedési tárcának sikerül majd elérnie: a folyosó, illetve annak magyar része a gyorsított eljárású projektek közé kerüljön. Ez szerinte nemcsak az anyagi segítség miatt lenne fontos, de azért is, mert a 6-os úton jelenleg 260-an halnak meg évente közúti balesetben, vagyis nem mindegy, hogy mikorra készül el az autópálya ezen a szakaszon.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.