BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos perre készülnek



A K&H Equities pertársaságba tömörülő tucatnyi ügyfelének csak a portfóliószámláin szereplő tőkekövetelése is meghaladja az egymilliárd forintot, összességében azonban ennél is nagyobb összeget tehet ki a jelenleg még megbízott szakértők által vizsgált elmaradt haszon - jelentette ki a Világgazdaságnak Magyar György. Az ügyvéd - aki egyike a pertársaság alakítását elhatározó ügyfelek képviselőinek - elmondta, a hónap második felében tervezik a kereset benyújtását.

A bankkal folytatott eddigi egyeztetések egyértelműen kudarcba fulladtak: Magyar György szerint a pénzintézet azon követelések jogosságát is vitatja, amelyekről az ügyfelek hivatalos, fejléces papíron kaptak elszámolást. Az ügyvéd szerint elfogadhatatlan az az érvelés, hogy egy ilyen helyzetben a számlatulajdonosoknak kellett arra gyanakodniuk, hogy egy ilyen értesítéssel kapcsolatban valami nincs rendben: az ügyfeleim a K&H Equitiesszel és nem Kulcsár Attilával kötöttek szerződést - hangsúlyozta Magyar György. Az ugyanakkor egyelőre nem is derült ki, hogy milyen összegben ismerné el a brókercég volt ügyfeleinek követelését a bank - tette hozzá az ügyvéd. A pertársaságba tömörülő volt ügyfelek között igen jelentős a "szórás" a tekintetben, mekkora követeléssel lépnek fel: akad, akinek csak néhány millió, de van olyan is, akinek sok száz milliós követelése van. A pontos összegeket jelenleg azért sem lehet meghatározni, mert esetenként sok évre visszamenően, a korábbi tőzsdei árfolyamok elemzésével szakértők vizsgálják, mekkora üzleti haszon követelésével léphetnek fel reálisan az ügyfelek - mondta el Magyar György. Ugyanakkor az ügyvéd szerint kiemelkedő tételt jelenthet a megindítandó perben az elmaradt haszon: a céges károsultak egy részénél komoly veszteség lépett fel annak kapcsán, hogy a brókercégnél beragadt pénz nem állt rendelkezésre akkor, amikor a társaságnak lehetősége volt a nagyobb volumenű piacszerzésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.