BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkanélküliekből gyémántcsiszolók

Gyémántcsiszoló üzemet hoz létre Salgótarjánban kormánytámogatással a budapesti székhelyű Duna Silver Kft. A leendő alkalmazottak a megye székhelyen és a város környékén élő regisztrált munkanélküliek köréből kerülnek majd ki. A termelést 2004 augusztusában indítják 115 alkalmazottal - jelentette be a közel négymilliárd forintos beruházással kapcsolatban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi tárca vezetője ma sajtótájékoztatón Salgótarjánban.

A barnamezős beruházás három ütemben valósul meg 2004 és 2006 között. Augusztusban 115 dolgozóval indítják a termelést, 2006-tól pedig már teljes kapacitással működik az üzem, és 345 alkalmazott végzi az ékszerekbe kerülő gyémánt csiszolását - közölte Burány Sándor.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatnak tekinti, hogy a kabinet által egyedi határozattal támogatott munkahelyteremtő beruházások a gazdasági gondokkal küzdő térségekben valósuljanak meg. Ismertette, az üzleti befektetők által létrehozott Duna Silver Kft. az ország különböző pontjain tervez hasonló beruházásokat, ezek közül a salgótarjáni lesz az első.

A gyémántcsiszoló üzem az öblösüveggyár területén működik majd, a kft. által egyelőre bérelt ingatlanban.

Burány Sándor közlése szerint a Duna Silver Kft. csaknem négymilliárd forintos beruházásához a kormány 864 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a Munkaerőpiaci Alap terhére.(Nol)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.