Naprakész ítélőtáblák
Az ítélőtáblák alig több mint fél év alatt jelentősen felgyorsították az évek óta húzódó ügyek elbírálását, döntően hozzájárulva az ügyhátralék feldolgozásához. A Legfelsőbb Bíróságtól átvett 5500 - esetenként jó ideje elbírálásra váró - jogorvoslati kérelem mintegy 90 százalékát már le is zárták - állapította meg Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és Vastagh Pál, a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke, értékelvén az új ítélkezési fórumok működési tapasztalatait. (VG)
Külsősök készítenek gazdaságpolitikai elemzést
Támogatták a szociális partnerek az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) informális ülésén, hogy átfogó országos gazdaságpolitikai elemzés alapján egyezzenek meg a jövőben minden évben a főbb kérdésekben - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A miniszter elmondta: ezt az ötletet már korábban felvetette az OÉT soros elnökeinek, most csütörtökön és pénteken részletesen is megtárgyalták a kivitelezhetőséget. A minisztérium közbeszerzés útján köt majd szerződést kutatóintézettel vagy kutatóintézetekkel egy részletes, objektív elemzés elkészítésére. (MTI)
Vissza nem térítendő támogatás képzéshez
Segítséget kaphatnak a vállalkozások a versenyképességüket javító beruházásaikhoz kapcsolódó képzésekhez a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján található pályázati kiírás szerint. Az egy-egy pályázattal igényelhető támogatás összege minimum 1,05 millió, maximum 18 millió forint. Az általános képzések esetében alapesetben az elszámolható költségek 60 százalékára szerezhető meg a támogatás. A kedvezményezett vállalkozások támogatása további 20 százalékponttal növelhető. A vissza nem térítendő támogatás iránti igényt tartalmazó pályázat benyújtási határideje 2004. november 15. (MTI)


