Nem lehet népszavazás júniusban
Ellenzéki támogatásra szorulna, de arra nem számíthat Medgyessy Péter, ha véleménynyilvánító népszavazást kezdeményezne a köztársasági elnök közvetlen választásáról. Ennek kiírásáról az Országgyűlés jogosult dönteni, a kormánykoalíció kisebbik pártja pedig egyértelműen jelezte, a felvetést sem tartja szerencsésnek. A Fidesz a közvetlen elnökválasztás lehetőségét ugyan nem utasítja el, ám - az MDF-hez hasonlóan - arra vár, hogy a miniszterelnök érdemben fejtse ki javaslatát. Révész Máriusz, a párt szóvivője hangsúlyozta: komoly alkotmányos aggályok merültek fel azzal az újabb kormányfői javaslattal kapcsolatban, hogy a népszavazást az európai parlamenti választás napján tartsák, így egy ilyen elképzelés ügyében alkotmánybírósági döntést tartanak indokoltnak. Fodor Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője szerint az időpont-elképzelés egyértelműen alkotmányellenes: a népszavazásról szóló törvény ugyancsak a parlamenti és az önkormányzati választásoktól számított 41 napon belül tiltja referendum kiírását, ám a jogalkotói szándék e tekintetben az EP-választások vonatkozásában is egyértelmű. (VG)


