BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb gyógyszerek: a Richter nem alkuszik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Richter Rt. igazgatóságának elnöke, William de Gelsey az igazgatóság nevében utasította a cég ügyvezetését, hogy ne írjon alá szándéknyilatkozatot vagy szerződést az Országos Egészségbiztosító Pénztárral a pénztárnak történő visszafizetésről - közölte Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító gyógyszergyára.

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) által javasolt szerződés szerint a Richter az összes támogatott készítmény árbevételének 15 százalékát fizetné be az OEP kasszájába.

Ez az összeg a cég becslése szerint 3-3,5 milliárd forint lenne a 2004-es évre, miután az erre az időszakra vonatkozó szerződés április 1-jén lépne hatályba.

Az igazgatóság a döntés indoklásai közt rámutat: a Richter készítményei rendszeres megtakarítást jelentenek mind az OEP gyógyszerköltségvetése, mind a betegek számára. Ebből következően semmi sem szól amellett, hogy a céget visszafizetéssel sújtsák.

A gyógyszerkassza túllépését egyéb hatások okozzák - szögezi le a közlemény.

A közlemény szerint valamennyi Magyarországon működő cég közül a Richter nyereségességét érinti a legnagyobb mértékben az intézkedés, hiszen a Richter piacvezető Magyarországon, legnagyobb az árbevétele és alacsonyabb árfekvésű (kisebb nyereségtartalmú) készítményeket forgalmaz.

A kormányzat 2003 nyarán ígéretet tett arra, hogy visszafizetéses rendszer még egyszer nem kerül bevezetésre - emlékeztet a közlemény.

A Richter rámutat arra is, hogy a társaság ügyvezetése más gyógyszer-vállalatokkal együtt mindent megtett, hogy tárgyalások útján kompromisszumos megoldás jöhessen létre, de a kormányzat által javasolt feltételek elfogadhatatlanok és nem lát esélyt arra, hogy a módosított határidőre, azaz március 16. kedd estig megegyezés szülessen.

A társaság továbbra is kész arra, hogy tárgyalásokat folytasson a kormányzat képviselőivel egy olyan megoldás érdekében, amely nem növeli a betegek terheit, ugyanakkor biztosítja a gyógyszer-támogatási keret betarthatóságát.

A társaság tudatában van a társadalmi felelősségének, így a Richter összes termékéből az ellátást folyamatosan biztosítani fogja a gyógyszerhiány elkerülése érdekében - olvasható a Richter közleményében.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.