Passió: Franciarszágban is antiszemitizmussal vádolják
Három zsidó testvér a bírósághoz fordult a Passió betiltását kérve, szerintük ugyanis a film zsidók elleni erőszakra ösztönöz.
A filmet már eddig is vádolták antiszemitizmussal, mert Jézus haláláért kizárólag a zsidókat okolja, a francia forgalmazó szerint azonban semmi bizonyíték nincs arra, hogy ezzel zavargásokat okozna.
A Quinta Communications úgy gondolja, hogy a Benlolo-testvérek nem használhatják érvelésük alapjaként a vallást, és arra kérte a bíróságot, hogy ejtse az ügyet.
A tárgyalás során a felek és a bíróság megtekintették az alkotást, amelynek vetítése csak szerdán kezdődik Franciaországban. A bíróság ma hozza meg ítéletét.
A filmet azóta érik bírálatok, amióta Mel Gibson bejelentette, hogy megrendezi. A színész-rendező mindvégig visszautasította az antiszemitizmus vádját, és a francia bíróság sem fogadja el bizonyítékként az amerikai szaklapokban megjelent kritikákat.
A filmet latinul és arámiul forgatták, ez azonban nem gátolta meg, hogy óriási bevételt eredményezzen, főképp az Egyesült Államokban, ahol a legkeményebb bírálatokat kapta.
BBC News)


