Román feketemunkások egy magyar vágóhídon
Egy kiskunfélegyházi vágóhíd 38 román állampolgárt foglalkoztatott illegálisan - közölte ma a távirati irodával a határőrség.
A külföldiek engedély nélküli munkavégzésére a ma hajnalban lezajlott nagyszabású idegenrendészeti akció nyomán derült fény - mondta el a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság szóvivője.
Kovács Iván alezredes tájékoztatása szerint az elfogott külföldiek egyenkénti meghallgatása még jelenleg is tart, őket a bevándorlási hatóság valószínűleg kiutasítja az országból.
"Az idegenrendészeti ellenőrzésben szintén részt vevő illetékes munkafelügyelet megindította az eljárást a foglalkoztatóval szemben is, a munkaadó tízmillió forint büntetésre számíthat" - mondta el a szóvivő.
Ismertetése szerint a jelenleg hatályos szabályok alapján minden egyes illegálisan foglalkoztatott külföldi után a mindenkori minimálbér ötszörösét kell bírságként kifizetni, azaz személyenként 265 ezer forintot.
A szóvivő a távirati iroda érdeklődésére elmondta, hogy gazdasági és adatvédelmi okok miatt nem közölheti a csaknem negyven feketemunkást foglalkoztató kiskunfélegyházi cég nevét.
Ugyanakkor nem cáfolta meg a távirati irodának név nélkül nyilatkozó kiskunfélegyházi lakosoktól szerzett információját, miszerint az olasz tulajdonban lévő Hungary Meat vágóhíjáról van szó.(MTI)


