Imponáló amerikai gazdasági teljesítmény
Az amerikai gazdaság az idei első fél évben 4,5 százalékkal, 2004 egészében pedig 4,6 százalékkal bővülhet - prognosztizálják a Bloomberg felmérésében részt vevő közgazdászok. Az április-júniusi periódusban a korábbi becsléseket meghaladó mértékben, 4,2-ről 4,5 százalékra gyorsulhat a gazdaság, amely mindegyik negyedévben 4 százalékot meghaladó mértékű bővülést produkálhat. Erre több mint húsz éve nem volt példa. A gyorsulásban az adó-visszatérítések és az adócsökkentések játsszák a fő szerepet: hatásukra a lakossági fogyasztás növekedési rátája az első negyedévi 3,6-ről a második három hónapos időszakban 3,9 százalékra emelkedik. Egy másik hatása, hogy az első fél évre várt 5,6 százalékról az utolsó negyedre 5,4 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta. (VG)
Gyengén teljesít a német ipar
Németország ipari kibocsátása januárban 0,1 százalékkal maradt el a decemberitől. A legnagyobb mérséklődés az építőiparban és az energiaszektorban mutatkozott (-7,4, illetve -3 százalék). Az adatok újra rávilágítanak a német, és ezen keresztül az európai fellendülés gyengeségeire. Európa legnagyobb gazdaságában februárban nőtt a munkanélküliségi ráta, januárban csökkent az üzleti bizalom és mérséklődtek az ipar megrendelései. (Bloomberg)
Megugró kínai kereskedelmi deficit
Kína kereskedelmi hiánya drasztikusan, 7,87 milliárd dollárra ugrott februárban, miközben januárban még csak 30 millió dolláros deficitet produkált. Tavaly februárban tetemes, 682 millió dolláros szufficitet regisztráltak. Éves összehasonlításban az export közel 40, az import pedig 77 százalékkal bővült az idén a második hónapban. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.