Soros György újabb dollárszázmilliói
A héten kezdik árusítani a nagyközönségnek az Eircom ír távközlési cég részvényeit és ezen Soros Györgynek, a magyar származású nagybefektetőnek dollár százmilliókban mérhető nyeresége lehet - írja a Magyar Hírlap. Osztozik ebben az írek egykori híres rögbijátékosával, Tony O,Reillyvel, aki ez idő szerint a távközlési cég elnöke, valamint a Goldman Sachs befektetési bankkal, akikkel közösen fektetett az ír vállaltba még 2001-ben.
Akkor Soros, továbbá vállalkozása, az amerikai Providence Equity Partners és O,Reilly 465 euró készpénzt, valamint jelentős nagyságú kölcsöntőkét invesztált a jelenleg 3 milliárd euró értékűre becsült Eircom-ba. Most az eladással befektetésük közel kétszeresét vehetik ki, a tavalyi összesen 270 millió eurós osztalék után. Ebből Soros alapjának már 180 millió jutott, a tervezett részvényeladások további 420 millió eurót hozhatnak befektetési alapjának és 240 milliót személy szerint neki.(Magyar Hírlap)


