Új alapokon a vidékfejlesztés
Négyféle vidékfejlesztési tevékenységre lehet támogatást szerezni a Leader+ program keretében a májusi EU-csatlakozástól kezdődően: felkészítési, helyi vidékfejlesztési programok megvalósítása, a térségek egymás közötti együttműködése és a kommunikációs hálózatépítés. A program a helyi vállalkozások, a civil szféra és az önkormányzatok együttműködésén alapul.
Szemben a jelenlegi tagállamok gyakorlatával, Magyarországon a Leader+ már nem különálló közösségi kezdeményezéseként jelenik meg, hanem bekerült az Nft agrár- és vidékfejlesztési operatív programjába (avop). Az intézkedésre az avop költségvetésének 4,5 százalékát szánja a tárca, ami 5 milliárd forint támogatást jelent 2004 és 2006 között.
Ebből 4 milliárd forint uniós forrás, míg egymilliárd a magyar költségvetés hozzájárulása - tudtuk meg Tóthné Mohácsy Gabriellától. Az FVM vidékfejlesztési főosztályának vezetője hozzátette: az Európai Unió Leader+ programja közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztésére. A program új alapokra helyezi a vidékfejlesztést azzal, hogy az adott térség fejlesztési stratégiáját a programban részt vevő önkormányzatokból, térségi vállalkozókból és civil szervezeteiből megalakult helyi akciócsoport (magyar szóhasználatban: helyi vidékfejlesztési munkacsoport) állítja össze az ott élők bevonásával.
Az első támogatott tevékenység keretében 2004 első felében beindul egy átfogó felkészítő program, amelybe a helyi együttműködések több időpontban kapcsolódhatnak be. Ez a felkészítő program elérhető lesz minden vidéki közösségi szerveződés vagy társulás számára. A felkészítés általános tájékoztatást ad a Leader+ programról, annak specifikumairól, megközelítési módjáról, a partnerség alapján történő stratégiakészítésről és programozásról. A programban részt vevő csoportokat 2004 második felében választják ki.
A második tevékenység, az integrált helyi programok megvalósulása esetén a jövedelemtermelő beruházások 50-65, a nem termelő beruházások 95 százalékos támogatást kaphatnak. Önkormányzatok beruházásai esetén a közpénzek maximális aránya a 100 százalékot is elérheti.
A második tevékenységbe, a programok megvalósításába várhatóan mintegy 30-40 akciócsoportot sikerül majd bevonni a három év alatt, de igény esetén lehetőség lesz források átcsoportosítására is. Erre azért van reális esély, mert tulajdonképpen már évekkel ezelőtt megkezdődött a kistérségek felkészítése.
A még 2001-ben indított Leader jellegű kísérleti program keretében 14 helyi akciócsoport nyerte el a lehetőséget programjának megvalósítására, ezek célcsoportjai a nagycsaládosok, romák vagy a vidéki fiatalok lehettek. A program prioritásai az új technológiák alkalmazásával a versenyképesség javítása, a vidéki életminőség javítása, a hozzáadott érték növelése, a kisebb helyi üzemekben előállított termékek piacra jutásának segítése, a természeti és kulturális értékek kihasználása volt.


