BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új konferencia- és vásárközpont épül Pécsett

Ez év őszén megkezdődik Pécsett a multifunkcionális, konferencia- és vásárközpont építése az úgynevezett Megyeri udvar területén - közölte szerdán, Pécsett a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Részvénytársaság (PVV Rt.) vezérigazgatója.

A PVV Rt. tulajdonában lévő, minden irányból jól megközelíthető mintegy 30 hektárnyi területen, több ütemben - három, egymással érintkező helyszínen - épül meg az Expo Center Pécs Kiállítási és Multifunkcionális Rendezvényközpont, amelynek terveit Bachman Zoltán Ybl-díjas építész vezetésével a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának hallgatói és tanárai készítették el - mondta sajtótájékoztatón Kelemen László.

Hozzátette: egy év alatt készültek el az első ütemben megvalósuló 2,5 milliárdos beruházás engedélyezési és kivitelezési tervei, a szükséges források is rendelkezésre állnak.

Az elmúlt év szeptemberében már minden együtt volt a munkák megkezdéséhez - a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően -, azonban lehetőség nyílt uniós források elnyerésére, ezért a terveket benyújtották a PHARE Orpheus barnamezős, ipartelepek felszámolását támogató alprogramjára. Március második felében kiderül, hogy a megpályázott 800 milliós támogatást elnyerték-e, addig azonban a beruházás nem kezdődhet meg - tájékoztatott.

Kelemen László elmondta: szeptemberben a kivitelezési munkálatok elindulnak, s 2005 őszére - terveik szerint - elkészül az első ütem. A 10 ezer négyzetmétert magában foglaló épületegyüttesben konferenciatermeket, éttermet, mozgatható színpaddal ellátott 1200 személyes színháztermet, médiaközpontot alakítanak, amelynek környéke alkalmas szabadtéri rendezvények megtartására is.

A tervezők a Megyeri udvar irodaépületét, az ipari csarnokot, a raktárat egy egységbe szervező nagyfesztávolságú sátorszerkezet alatt helyezték el, így adva új funkciót azoknak. A teflonbevonatú üvegszálas sátorszerkezet lehetőséget teremt a terek minél jobb kihasználására, rövid időn belüli átalakítására. A központban nagyszabású koncerteket, szabadtéri színházi előadásokat, tudományos tanácskozásokat és egyéb szórakoztató rendezvényeket tartanak majd - közölte a vezérigazgató.

A beruházás második ütemében az egykori szennyvíz-tisztítótelep vasbeton-szerkezetű tartályai és a csarnok fölé is sátor kerül, míg a harmadikban az épülő elkerülő út melletti területen szórakoztató központot alakítanak ki, szállodával, autós és parkmozival, extrémsportolási lehetőségekkel - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.