Védje egészségét kávéval
Tudományosan is alátámasztottnak látszik az a kijelentés, hogy a reggeli eszpresszóját mindenki lelkiismeretfurdalás nélkül felhajthatja. A észak-olaszországi Bergamoban székelő Humanitas Gavazzeni Intézet adatai szerint ugyanis nem veszélyezteti az egészséget a feketekávé.
Az intézet dietetikusa, Chiara Trombetti elmondása szerint a kávé jót tesz a szívnek, sőt, a közvélekedéssel szemben minél erősebb, annál többet használ. Ugyanakkor az instant kávékat mellőzni kellene.
A kávé tannint és antioxidánsokat tartalmaz, amelyek jótékony hatással vannak mind a szívműködésre, mind pedig a vérkeringésre, emellett a koffein csökkentheti az asztmás rohamokat is - állítja Chiara Trombetti. A számos pozitívum között szerepel az is, hogy a feketekávé hatásosan alkalmazható fejfájás ellen, sőt, a májzsugoros esetekben is jó hatást fejt ki, és epeköves betegeken is segít.
Ugyanakkor azt az intézet munkatársai sem tagadják, hogy a kávé nem ajánlható mindenkinek, így terhes nők, szívbetegek, vagy gyomorfekéllyel küszködők számára kifejezetten tiltott a kávéfogyasztás.
Trombetti egyúttal figyelmeztet arra is, hogy senkinek nem ajánlott napi három-négy csészénél több kávét innia. A túlzott kávéfogyasztás ugyanis fokozza az idegességet, gyors szívverést és kézremegést okoz.(BBC News)


