Versenyképességi program
Nemzeti versenyképességi program készül - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter a Versenyképességi Tanács ülése után. A 2006-ig érvényes program témáit a következő hetekben állítja össze a testület. Ezzel segíthetik a jövő évi költségvetés tervezési munkáit is, mondta. A testület legközelebb március 18-án ül össze.
Fáth Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója reményteljesnek nevezte a tegnapi konzultációt, és különösen fontosnak minősítette, hogy a program előkészítése a Pénzügyminisztériummal "szoros összhangban" történik. Ennek jegyében "konkrét menetrendet" készítenek, rövid, illetve közép- és hosszú távon végrehajtandó pontokkal, amelyekhez mérőszámokat, határidőket is kapcsolnak. A rövid távú csoportba az adókkal kapcsolatos kérdéseket sorolta, a közép- és hosszú távú teendők apropóján a felsőoktatásban végrehajtandó feladatokat említett, illetve kitért a közigazgatás, az állami szféra teljesítményhatékonyság-mérésének bevezetésére (ezt jó ideje erőteljesen szorgalmazza a Joint Venture Szövetség). Megvan az eltökéltség a szükséges intézkedések meghozatalára - összegezte benyomásait Fáth Péter. (GA)


