Világbanki hitelezővé vált hitelfelvevőből Szlovénia
Elsőként a közép-európai országok közül, Szlovénia hitelfelvevőből hitelezővé vált a Világbankban. Az egykori jugoszláv tagköztársaság 1993-ban csatlakozott a pénzintézethez, amelytől elsősorban gazdaságpolitikai tanácsokat és intézményfejlesztési segítséget, mintsem nagy volumenű kölcsönöket kapott. Az egyik legfontosabb, világbanki részvétellel megvalósult projekt az ingatlan-nyilvántartási rendszer modernizálását szolgálta, amelyhez a pénzintézet 15 millió dollárral járult hozzá.
Dusan Mramor pénzügyminiszter James Wolfensohn, a Világbank elnökének ljubljanai látogatása alkalmával elmondta, hogy a pénzintézet nagyban hozzájárult a strukturális reformok megvalósulásához. Régiónk legfejlettebb gazdasága 1996 óta átlag négyszázalékos éves ütemben bővül. Az egy főre jutó GDP 2002-ben meghaladta a 9800 dollárt, amely vásárlóerő-paritáson az EU-átlag 70 százaléka.
1993 óta Szlovénia 129 millió dollár hitelt kapott a Világbanktól. Jelenleg két program fut még: egy 15 millió dollárral támogatott ingatlanmodernizációs és egy 9,5 millió dolláros, az egészségügyi szektor menedzselésének javítását szolgáló projekt. (VG)


