Virágkereskedelem a határok találkozásánál
Nem kisebb célt tűzött ki maga elé Herény kulturális és sportegyesülete, mint hogy a szlovén-osztrák-magyar határ mentén a mainál jóval jelentősebb értékesítési lehetőséget biztosítson a helyi kertészeti vállalkozásoknak. Egy hónap múlva rendezi meg a civil szervezet - a szombathelyi önkormányzat a több mint egy négyzetkilométeres területen elhelyezkedő 30 kisebb-nagyobb kertészet együttműködésével - a II. Herényi virágút fantázianevű szakmai vásárt és bemutatót. Mint Szekér Tamás szervező elmondta, a kétnapos, április 25-26-i rendezvény kétmillió forintos költségvetését az önkormányzat és a különböző vállalkozók adták össze, mert az Agrármarketing Centrumhoz tavaly augusztusban beadott 4 millió forintot igénylő pályázatuk a Draskovics-csomag áldozatául esett.
A rendezvény színhelyét adó terület külön érdekessége, hogy egyedi klímája miatt már 1891 óta itt működik az európai hírű növényfajtákkal büszkélkedő kámoni arborétum. A herényi virágút és dísznövényvásár útvonalán - amely egyébként a volt község, ma Szombathely VIII. kerületének főutcája - három nagy, évtizedes múltra visszatekintő, meghatározó kertészeti vállalkozás dolgozik: a Kertész Szövetkezet, a Prenor Kertészeti és Parképítő Kft., valamint a Starkl Kert Kft. Mindezek mellett az évek folyamán több közepes méretű, egyéni és családi vállalkozás kezdte itt meg működését.
A program célja, hogy az itt élő, tevékenykedő kertészeknek bemutatkozási és koncentrált értékesítési lehetőséget biztosítson, valamint arra sarkallja a kertészeti cégeket, hogy az EU kibővülő piacán egységesen lépjenek fel - közölte Szekér Tamás, aki szerint a szakmai és az ezt kiegészítő szabadidős programok erre kiválóan alkalmasak lesznek. A szakmai program gerincét a nagyobb kertészeti vállalkozások telephely-bemutatással egybekötött tájékoztatói adják. A virág-nagykereskedő cégek képviselői mellett - a határon átnyúló kezdeményezésként - osztrák és szlovén szakmai küldöttséget is várnak a szervezők. Mivel a rendezvény már nem ismeretlen a Nyugat-Dunántúlon élők számára, így a régióból is jelentős érdeklődésre számítanak. (SzS)


