Félre a megosztottsággal!
Frans Paul Robert van Nouhuys - holland nagykövet
Hollandia számára a korábbi bővítések is mindig haszonnal jártak. Az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlásának elve most kiterjedtebb méreteken lesz alkalmazható, ami fontos olyan ország számára, mint Hollandia, amelynek a gazdasági jóléte mindig is nagyban függött a nemzetközi cserétől.
Gazdasági téren fokozódni fog országunkra a versenynyomás, amire az erős szektorokban a koncentráció előbbrevitelével, az innováció és a specializáció fokozásával kell válaszolni.
Kormányom azt várja, hogy Magyarországban értékes EU-partnerre lel, amely történelme és elhelyezkedése alapján kapuként szolgálhat számára az uniótól keletre és délkeletre lévő térségek felé, és amely a képzettség és a tudomány színvonala alapján jelentősen hozzá tud járulni a lisszaboni stratégia megvalósításához.
Az EU-csatlakozás új távlatokat nyit Magyarország számára, a prosperitás azonban nem lesz hirtelen, égből hulló mannaként elérhető. A lehetőség és támogatás fel lesz kínálva, ezek hasznosítása a magyar népen és kormányon múlik. A magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy a mély politikai megosztottság meghiúsítsa azokat a várakozásokat, amelyeket az EU-tagság ébreszthet.


