Az idén március végén 9 ezerrel kevesebb gazdasági szervezet (ezen belül 12 ezerrel kevesebb vállalkozás) működött Magyarországon, mint egy évvel korábban. A csökkenést a jogi személyiség nélküli társas és egyéni vállalkozások számának visszaesése okozta, amelyet részben a Központi Statisztikai Hivatal módszertani változtatása magyaráz (az új eljárás szigorúbban értelmezi, mikor működő egy vállalkozás.
Jelentősen növekedett a kft.-k száma, így összességében folytatódott a tendencia, mely szerint az egyéni vállalkozások teret vesztenek a társas vállalkozások rovására. Két esztendeje még a vállalkozások 56 százaléka működött egyéni vállalkozás formájában, most már csak 53.
A társas vállalkozásokat vizsgálva a közép-magyarországi régió jelentősen kiemelkedik, 2004. március 31-én az összes társas vállalkozás 50,5 százaléka itt működött, a többi régióban megoszlásuk 7-10 százalék között mozgott. Fő tevékenység szerint a legtöbb működő vállalkozás az ingatlanügyletek terén, a gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágában tevékenykedett (arányuk 30,2 százalék), ezt követte a kereskedelem, javítás (21,5 százalék), majd az építőipar (9,5 százalék) és az ipar (9,1 százalék). (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.